Egyáltalán lehetséges ez? Úgy tűnik, igen. A gyász fogalmát halottakkal összefüggésben szoktuk említeni, pedig nem csak valakit lehet gyászolni, hanem valamit is. Az utóbbi időben - és most a koronavírus megjelenése óta eltelt időre gondolok, de persze nem csak erre lehet érvényes - sokan érezhettünk egy ismeretlen de mégis ismerős érzést. Igen, igen, ismerjük amit érzünk tőle, de mintha nem lenne minden a helyén. Jelen van egy hiányérzet, tehetetlenség, akár düh. Van egy mellkast szorító nyomasztó ereje, jelen lehet a szomorúság is, elgyengít, mintha fájna visszagondolni a múltra és ezzel együtt bizonytalan lenne a jövő. Pedig a közelmúltról van szó, és mégis oly valóságtól elrugaszkodóan távolinak tűnik.
Egy biztos, valamit sokan elvesztettünk, a megszokott napi rutint, a munkahelyi kávét a többiekkel, családi ünnepléseket, koncerteket, a biztonságérzetünket, a látható mosolyokat az üzletekben, az orvosunktól, a szomszédtól. Gyászolunk, de nem vagyunk ezzel egyedül. Ismerős érzés?
Vagy nem ismerős? Vannak olyanok is, akiket pozitívan érint, van aki ebben reményt lát, a felelősségteljesebb jövőét például, ugyanis életmódváltásra ösztönözhet; van aki örül a nyugalomnak, a tisztább levegőnek, esetleg azért, mert nem kell forgalomban üljön, többet lehet a családjával vagy önmagával. Sőt az is lehet, hogy van akiből semmi különös érzelmet nem vált ki.
Nagyrészt ezeknek az érzelmeknek valamilyen kombinációja jelenik meg bennünk, akár ezek az érzelmek változhatnak is idő közben, vagy az intenzitásuk hullámzik. Viszont minden érzelemnek megvan a maga helye, szerepe, és jogunk van hozzá hogy érezzük. És ahhoz is, hogy kifejezzük.
Comentarios